Nagyszabású szerverrazzia hazánkban
Ugyan már nem először fordul elő, sőt az elmúlt évek során egyre fokozódó jelleggel történtek ilyenek, de a tegnapi nap során szerverrazziát tartott a BRFK. Ennek keretében az AVSA becslése szerint legkevesebb 100.000 embert (az adott oldalakat átlagosan használók száma 220 ezer körül lehetne a statisztikák szerint, de ebben minden bizonnyal nem kevés átfedés van, még az is lehet, hogy a 100.000 is túlzás, mint tényleges egyéni felhasználó), 1.5 millió peert, a rendőrség szerint pedig 50 szerveren 500 terrabite adatot érintő lefoglalásokra került sor. Ezzel kapcsolatban az ASVA honlapján itt olvashatók azok a szolgáltatók, akik biztosan, illetve talán ennek köszönhetően tűntek el az éterből. Ugyan jelzem, volt még más is, ami eltűnt, és a hírek nem szólnak róla, de mivel az oldalt érintően épp folyik egy kutatásunk, ezért egyelőre erről nem írnék semmit. (A kutatás egyébként a foci VB-vel kapcsolatos, és amikor itt az ideje, majd beszámolok róla – de még csak a második fordulónál járunk.)
(Az ASVA honlapon egyébként képek és videók is láthatók a BRFK háza tájáról.)
A lefoglalásokról alternatív híradások elérhetők a PC Fórumon, és a HWSW honlapján.
(A linkek gyűjtéséért külön köszönet Lacinak!)
Update #1: azt eddig is tudtam, hogy a Bukás című film híres Hitler-kiborulós jelenetét már millió változatban elkészítették, amelyek többsége zseniális volt. Azt is tudtam, hogy a film rendezője e videóknak a törlését kérte a YouTube-ról. Az más kérdés, hogy az IndaVideót biztosan nem ismeri. s hát élelmes magyarjaink a friss szerverrazzia folyományaként megörökítették Hitler féktelen dühét, amint meghallja, hogy az nCore szervereit is elpakolták… Aranyos videó, csak a hecc kedvéért.
Update #2: Ez már akkora razzia volt, hogy a TorrentFreak-re is felkerült. Amúgy a vaskos kommentek a bejegyzés alatt megérnek egy külön misét…