Vegyesen kezdődik az év az internetszolgáltatók számára

2010 eddig elég vegyes képet mutat az internetszolgáltatók fájlcseréléssel kapcsolatos felelősségével összefüggésben. A TorrentFreak az elmúlt néhány napban három cikket is leközölt, amelyek európai ISP-k bírósági pereivel függenek össze.

Elsőként arról lehetett olvasni, hogy az Olasz Legfelősbb Bíróság egy hosszú ideje folyó per végső állomásaként úgy döntött, valamennyi olasz ISP köteles blokkolni a hozzáférést a különböző jogellenes torrent oldalakhoz, még akkor is, ha ezeknek az oldalaknak a tárhelyei nem is Olaszországban találhatók. A The Pirate Bay olasz jogi képviselői most azon fáradoznak, hogy ezt az ügyet az Európai Bíróság elé utalják. A cikket lásd itt.

Ugyancsak figyelemre méltő, hogy a szintén hosszas múltra visszatekintő SABAM v. Tiscali (Scarlet) ügyben a belga fellebbviteli fórum az eljárást minden érdemi vizsgálat nélkül az Európai Bírósághoz fordult előzetes döntéshozatali eljárás keretében. Az ezzel kapcsolatos cikket lásd itt, és egy másikat itt.

Harmadrészt a Telenor ISP csatát nyert Norvégiában, ugyanis másodfokon is elutasította az illetékes norvég fórum a Telenornak a The Pirate Bay blokkolására irányuló felperesi (IFPI, MPAA és helyi filmgyártó szervezetek) követelést. A bíróság szerint ugyanis a közvetett felelősség normái Norvégiában még rendezetlenek, és az ISP felelőssége nem állapítható meg. A felperesek a döntés úgy kommentálták, hogy Norvégia a „senki földjévé vált” az online kalózkodás kapcsán. Aki a bátor vikingek nyelvén is ért, olvasson erről az alábbi linken, aki csak az unalmas angol nyelvet ismeri, itt tudakozódhat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük